Kicsi vagyok, fáradt vagyok, beteg vagyok...

Már nagyon régen írtam. Annyi minden történt. G. többször is volt itt. Mászkáltunk a városban. D-vel is voltam fotózni sokat a Gellért-hegyen, és minden hülyeségre rávett, amit az le is fényképezett/videózott. Végre kipróbálhattam a mókuskereket (itt videózott a szemtelen), és volt egy fedett csúszda, amiben alul várta a géppel, hogy érkezzek. Én meg tisztességgel be voltam rezelve, hogy a drága fényképezőt kirúgom a kezéből, ezért mindent megtettem, hogy lassítsak, és ezt a könyököm bánta.

Nagyon sokat kell tanulni, és nagyon elegem van. Állandóan beteg vagyok és alig alszom. Ennek ellenére sikerült megírnom az első zh-t 5-ösre. :D De most már nem érzem magam túl sikeresnek. Tegnap még a 1+1=2 szintű matekot sem értettem meg... Mi lesz itt a differenciál egyenletekkel? :( És ott a komplex meg a szerves és nagyon elegem van. :(

A lestrapált állapotnak természetes velejárója, hogy a környezetem egyre többet röhög rajtam. Mondjuk rá is szolgálok. Ma pl. matek után menni akartunk D-vel ebédelni, és mikor átmentem hozzá, hogy indulhatunk-e, akkor gyorsan megnéztem a gépén a zh-eredményeket, és akkor tök happy lettem. Kijöttünk a szobából, indulnánk enni. Ekkor keresem a beléptető kártyámat/szobakulcsomat. És basszus, üres a zsebem. Na jó, lementünk a portára, keretünk egy koliban tartózkodó hk-ás diákot, majd ő szerzett a portáról kulcsot, és beengedett a szobámba a kulcsomért. Ekkor jött a nagy hír, (nincsen wc-papír) hogy a kulcsnak se híre, se hamva... Mondom D-nek, hogy gáz van. Erre bemegy a szobájába, és ott vigyorgott rá a kulcsom...