Első alkalom :)

Megcsinálták az orrom előtt, "húzgálták", mint a mézes madzagot, sokan már kipróbálták, egyszer majdnem én is, de akkor végül pofára esés volt, de ma eljött a várva várt első alkalom.

KORIZTAAAAAAAAAAAAM!!!!!!!!!!!

Bizony. Letudtam az utolsó vizsgát. Ill. nem az utolsót, mert még egy jegyet ki akarok javítani, de az még kicsit odébb van. És mivel úgy érzem jól sikerült jött a várva várt jutalom: a korcsolya kipróbálása. Jó, ha rosszul sikerült volna, ma akkor is kipróbálom.
Anyu a hozott be nekem  ebédet Debrecenbe, és mivel ő fiatalon szeretett korizni, megkérdeztem, hogy lenne-e kedve hozzá, a röhögés garantált. Igen, természetesen rajtam, hisz kisvárosi lányhoz méltóan, még nem próbáltam meg csizmán és bakancson kívül mással jégre menni. De egyszer legalább mindent ki kell próbálni. És mivel anyu igent mondott így el is sétáltunk a főtérre, a koripályához.
Addig a pontig minden rendben ment, hogy kölcsönöztünk korcsolyát, és a felvétele is nagyjából ment... :D Aztán mikor a gumis bigyón felálltam, akkor még én is meglepődtem, hogy maga az állás megy. :D Biztos léptekkel haladtam a jég felé, és ezek a léptek egészen addig biztosak is maradtak, amíg oda nem értem. :D
Ekkor megtapasztaltam, hogy a jég ezerszer jobban csúszik, ha az ember lábán kori van, de neeeem, még ne képzelje senki sem azt, hogy elestem. Ettől azért ha ügyesebb nem is, de okosabb voltam. A pálya szélén volt pad-magasságú szegélynek köszönhetően ezt megúsztam, mert egyszerűen ráültem és úgy tettem fel a lábamat a jégre. Utána persze megpróbáltam felállni és sikerült is. És úgy is maradtam... Mármint talpon. Aztán megtettem 5 métert, és most lehet elképzelni, ahogy Gattolina egy szép íves esést követően közelebbről vizsgálja a jeget. Ezt a mutatványomat szerintem 10 percen belül még kétszer eljátszottam... De  akadtak lovagias fiatalemberek, akik felkapartak. :D Így hát nem adtam föl. Hozzáteszem, ez mind az első megtett köröm alatt. Az utolsó esés elég szerencsétlen volt, utána mintha több csillag lett volna az égen. Kicsit pihentem, majd megtettem egy kört tök egyedül és teljesen esésmentesen. Közben néztem, ahogy pirinyó kölykök fogócskáznak, suhannak el mellettem. Aztán már jó pár kört tettem meg (persze csöppet nyugdíjas tempóban), csak úgy köröztek le a többiek, mikor úgy döntöttem, hogy 3 esés nem esés, és magam alá csavarintottam a térdemet. Ekkor értettem meg, hogy Zs. miért nem akart jönni. Neki már volt egy ettől sokkal komolyabb esése, és nem akart ismételni. Egy fél percig elképzelni se tudtam, hogy a saját lábamra képes leszek felállni, legalább 5 percnek éreztem. Aztán erőt vettem magamon, meg persze erőt vettek rajtam és ismét felkapartak kiskanállal, és csodák csodájára nem fájt. Az 5. zakózást követően inkább nem számoltam tovább, de másfél óra után, azt kellett tapasztalnom, hogy már viszonylag ritkán esek el, és vannak olyan hosszabb-rövidebb pillanatok, mikor éppen nem én vagyok a legszerencsétlenebb a pályán. :D Volt olyan is, mikor a kis taknyos 5-6 éves, hozzám képest profin korcsolyázó gyerkőcök fogócskájának áldozata lettem, nekem jöttek, és valami csoda folytán nem este el. Meg persze olyan is, hogy csak álltam, nem történt semmi és mégis elestem. :D
Nevettünk sokat. Anyu nem esett el egyszer sem a pályán, de már több, mint 20 éve nem volt korizni, és már elfelejtett hátrafele menni. Na igen, az előbb azt mondtam, hogy anyu nem esett el a pályán, de mikor lejöttünk, akkor a gumira felhordott jégen igen, és ezt én sajnos nem láttam...
Szép kis este volt, és nem is törtem össze teljesen magamat, úgyhogy, ha a hét hátralévő részében sem teszem ezt, akkor vasárnap irány túrázni! Végreee! :)