Viharmadár

Bemegyek a gyakszira, és a laborban egy cetli fogad a témavezetőm ékírásával. Még jó, hogy legalább a nevemet felismertem rajta, így neki álltam kibogarászni mit akart üzenni:

Tegnap elfelejtettem szólni, hogy ma csak 11-re jövök... blablabla...

Ezért aztán érdemes volt aggódni, hogy mit fog szólni a késésért, amit a nem működő jegykiadó automata okozott. Az üzenet többi részét még fejtegettem egy darabig, aztán hirtelen feltűnt, hogy nem hallok semmit. A laborban ugyanis zúgni szoktak a gépek, most pedig síri csend volt. Meg is kérdeztem az első emberkét, akibe belebotlottam, hogy csak nem áramszünet volt. Kiderült, hogy de. Nálunk a koliba semmi baj nem volt, 3 km-rel arrébb meg olyan áramszünet, hogy a szünetmentes táp nem bírta és lemerült. Elszállt minden. Az a gép amin dolgozni szoktam, nem bírta a kiképzést, és bemondta az unalmast. T. mondta, hogy hazajöhetek, és majd ír e-mailt, ha megjavították, szóval úgy érzem lesz pár nap szünetem.

R. ma vizsgázott utoljára. Sikerült javítania, úgyhogy nagyon ügyes volt.
G: Gratuuu!
R: Köszi!
G: Akkor most már jöhet a pihenés?
R: Igeeeen!!!
G: Most nekem is lesz pár nap pihim...
R: Holnap megyek a tengerpartra, és egész nap napozni fogok.
G: Hova mentek?
R: Horvátországba, egyetemi szervezésű egynapos mininyaralás.
Még képet is küldött, mire én csak poénból:
G: Még lehet jelentkezni?
R: Igen.
G: KOMOLYAN? :O
Aztán elküldte a részleteket. Na több se kellett, felhívtam a kapcsolattartót, hogy van-e még hely a számomra. És vooooooolt! :D

Szóval kb. 2 és fél órája tudom, hogy holnap megyek Horvátországba.

Rögtön ki is derült, hogy a bikini felsőmmel van egy kis gond. Sebaj, menjünk venni! Ekkor jött el az a pillanat, mikor az örömtől megrészegülve, és azzal a biztos tudattal, hogy ha már 5 hónapja Pesten lakom, akkor csak el találok google map nélkül egy olyan helyre, ahol még sosem voltam ugyan, de már sokat láttam a metrón, hogy melyik megállóban kell hozzá leszállni, peckesen el is kezdtem sétálni. Aztán mikor ott voltam, amiről úgy gondoltam, hogy ott kellene lennie a boltnak, akkor jött a meglepi, hogy a-a. Nem voltam boldog, de szerencsére észrevettem egy kitáblázott térképet. Tekintve, hogy azt se tudtam merre van észak, kicsit nehezemre esett tájolni, úgyhogy találomra elindultam valamerre, és mákom volt. A sikeres vásár után pedig újból nagyon magabiztosan elindultam valamerre, hogy majd én tudok egy rövidebb utat hazafelé. Pár lépés után, már nem tartottam olyan jó ötletnek, de mondom max kicsit többet sétálok, majd mindennemű meggyőződés hiányában mentem tovább. És csodák csodájára bejött, mert pár sarokkal arrébb felismertem a terepet.

Szóval lehet, hogy hülye gondolkodás, de kifejezetten örülök neki, hogy tönkrement az MS készülék. (Erről T-nek  biztos, hogy nem számolok be. Mint ahogy arról sem, hogy az egyik mérést nem azért rontottam el, mert az összefoglalást írtam, hanem mert egy sráccal beszélgettem, aki szintén a BME-ről van ott szakgyakon.)

A héten megvettem életem első görkoriját. Eddig sajnos a dögmeleg miatt nem tudtam kipróbálni. Ma akartam, de a holnapi út előtt nem akarom magamat összetörni. Majd utána is ráérek! :D Úgyhogy azt is várom, hogy már menjünk, de azt is, hogy visszajöjjünk.