Kitörés a botanikus kertből

Csütörtökön úgy gondoltuk, hogy délután a két óra közötti szünetben kinézünk a botkertbe. D-vel ki is mentünk, és vártuk, hogy G. is utánunk jöjjön. Már vagy 10 perce sétálgattunk, mikor gyönyörű hóvirágmezőre bukkantunk. D. azt hitte, hogy nem szabad odamenni, mert el volt kerítve, de az ajtó nyitva volt, és olyan nincs, hogy ha ennyi hóvirágot látok, akkor ne menjek oda. :D Na be is osontunk szépen, és megvitattuk, hogy ha bezárnak, akkor mit nekünk kerítés, kimászunk. Vettem is elő a telefonomat, de D. meg akart győzni arról, hogy ne vegyem elő, majd ő a gépével fotóz. Szerencsére nem sikerült neki. Ekkor láttam meg ugyanis, hogy G. hívott, hogy hol vagyunk. Visszahívtam, és azt mondta, hogy nem engedték be, mert már be van zárva. Hát persze, hogy azt hittük, csak viccel, hogy előcsaljon minket és ne kelljen annyit keresgetnie. Ő meg azt hitte, mi ugratjuk. Aztán csak rájött, hogy mi tényleg benn vagyunk, és elindult visszafele, és a portást a biciklijéről szállította le, mondván, hogy még ketten bent vannak. Kiderült, hogy még hárman voltunk benn, egy hölgyike épp előttünk surrant ki. Egy kicsit lecsesztek minket, amiért nem jöttünk ki időben, de hát mi biztosak voltunk benne, hogy 4-nél azért tovább nyitva van. Na mindegy. Tanulság: Ahova bemész, nézd meg, hogy meddig van nyitva. A poén az, hogy kb 4 előtt 5 perccel mehettünk be, és nekünk nem szólt volna a hapi, hogy már ne nagyon mászkáljunk el. Így viszont 20 percet túlórázott...

Egy kaland nem volt elég aznapra. Miután N.-t kikísértem a vonathoz, utána mentem egy kört a 2-es villamossal. Emlékjegyet már nem kaptam, de legalább nem volt tömegnyomor.