Rájöttem, hogy akármit csinálok, úgyis mindig meg fogja tenni. Bárhogyan kérem, semmit nem ér. Hiába szólok neki, hogy már elég, nem hallgat rám. Nem tehetek semmit. Én ezt nem tudom és nem is akarom elviselni. Tegnap úgy éreztem véget vetek neki, mert csak barátként tudom azt elfogadni, amit csinál. Lehet, hogy nem kéne ennyire a szívemre venni, de én ettől rosszul vagyok, és nem csak a képletesen. A szó legszorosabb értelmében. Végigbőgtem az éjszakát, és ha belegondolok, még most is összefut a könny a szememben.
Koraeste még minden szép volt, de ezzel úgy elrontotta az egészet. Nem ilyen bejegyzésre számítottam a névnapjáról.
Most csak ülök, bambulok magam elé, és azon gondolkodom, hogy adjak-e még esélyt...
Közben persze annyi mindent kéne csinálnom, de le van bénulva az agyam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése