Egyetemi napok és EZK-s túra

Egy jó dolog van az egyetemi napokban. A szerda dékáni szünet, hogy legalább kedden jól berúghasson a népség. Plusz ha már szünet, akkor sportnapot is szerveznek, hogy aki kedden csak annyit ivott, hogy másnap még képes megmozdulni, akkor kb 30. sportot ingyen kipróbálhat. Mikor ezt megtudtam, akkor bántam meg, hogy nem hoztam be a jégkorit. Sebaj, ha már úgysem terveztük, hogy szerdán aktívak leszünk, akkor játsszunk ivós társasjátékot kedden este. Sosem gondoltam, hogy a végén egy pasi helyett is én fogok inni, mert ő már nem bírja... Ezért alakult úgy, hogy az est végére elég jó kedvem kerekedett, és a Fűrész 5-öt úgy néztem végig, hogy egy percig figyeltem, majd egy percig csukott szemmel azért küzdöttem, hogy nehogy elaludjak. A játék elején szűrődött be a folyosóról az a mondat, ami tökéletesen összefoglalta a hetet 4 szóban:
OLYAN SZINUSZOS A MOZGÁSOD! :D

Aztán eljött a péntek este, ezzel pedig a készülődés a szombati túrára. Pakolás után összeültünk D-vel, hogy megbeszéljük a reggeli menetrendet, és megdöbbenve vettük tudomásul, hogy 5:30-kor fogunk kelni.

Szombaton egy gyönyörű őszi napra keltünk. Azaz keltünk volna, ha 5:30-kor felkelt volna már Nap. Kómásan összeszedtük magunkat és nekivágtunk, hogy eljussunk a Batthyány térre. Lassan rájött a Nap is, hogy ideje felkelni, és amíg a többiekre vártunk, lehetett napkeltét fotózni.

Innen a HÉV-vel elmentünk Pomázig, majd busszal Piliszentkereszt felé vettük az irányt. Leszálltunk nagyjából a semmi kellős közepén, és a lovak közé csaptunk. Egy laza séta után, megálltunk egy árok fölött a töltésen.

Azt hittük, hogy hallunk majd pár szót arról, hogy hol vagyunk, miért olyan nagy szám stb. Addig stimmelt is, hogy hol vagyunk, de utána azt mondta a túravezetőnk, hogy na akkor irány az árok.

Nem volt piskóta leereszkedni a drótból és kövekből álló töltésen. Itthon aztán észrevettem, hogy ki is szakítottam a nadrágomat a művelet közben. Aztán másztunk felfelé a Szalabasinai árokban. Voltak kisebb-nagyobb akadályok, egy-két helyen jól jött D. segítsége. Könnyű, akinek hosszú lábai vannak. Éppen ezért ő a töltésen is ripsz-ropsz lemászott, míg nekem háromszor át kellett gondolnom a lépéseimet, nehogy lezúgjak. De nagyon szép volt a hely.

A kedvencem, mikor patak mentén kell hegyet mászni. Az árokból kiérve a Szalabasinai forrás enyhítette szomjunkat.

Nem sokat teketóriáztunk, elindultunk a Király kút felé, ahol ebédszünetet tartottunk. Ott szintén volt egy forrás, de nagyon gyéren folydogált belőle a víz.

A henyélés után folytattuk utunkat a nap fénypontja felé. A Rám szakadék következett. Nagyon könnyű út vezetett odáig. És a szakadék sem arról híres, hogy nagyon kidöglene benne az ember. Vagyis hát a végére azért el lehet fáradni, de nagy élmény mászkálni a patak(ban) mellett, és a sziklákon.

A szakadék után viszont sajnos még elég sokat kellett felfelé mászni Dobogókőre, amit a bal csípőm elég hamar megunt, és minden lépésre el kezdett fájni. D. nagyon cuki volt, és a maradék 1-2 km-en, amíg felfelé kellett menni, vitte a táskámat. A fájdalom szerencsére nem gátolt meg abban, hogy egy kis kerülőt megengedhessek magamnak a többiekkel és kimásztunk egy szirtre "előkilátást" remélve. Nem csalódtunk, abszolút megérte.

Szerencsére már nem kellett sokat felfelé menni, egy rövidebb gerinctúra következett és itt már újra én vittem a hátizsákomat. Dobogókő ismét nagyon szép volt. Még általános iskolás voltam, talán 9 éves, mikor először voltam ott. És akkor nem sok látszott a tájból, mert elég nagy köd volt. Úgyhogy nagyon örültem, hogy most ez másképp alakult.

Természetesen csak úgy nem lehetett vége a napnak, ezért megbeszéltük a Héven hazafelé, hogy némi alkohol és pizza kíséretében megnézzük a Fűrész 7-et.

És végül, ami nem maradhat ki, ha már a Rám szakadéknál jártunk.