A gondolat helyesnek tűnt, mivel ahogy kiléptem a koliból, kövér esőcseppek kezdtek potyogni. Mondom egy kis nyári zápor miatt nem húzom fel az ernyőt, gyorsan be is gyömöszöltem a táskámba. A metróállomásnál vettem bérletet, és mikor jöttem volna fel, egy csávó állt ott, aki nem mert kilépni az esőbe a tető alól. Mondom magamban, lány vagy, és gyorsan elmentem mellette. Ahogy kiléptem az esőbe megbántam, hogy vettem föl szemüveget, de tántoríthatatlanul haladtam a villamosmegállóba. Még szerencse, hogy Geldart biztosítottam, hogy már el tudok menni segítség nélkül az ELTE-re, a megállóban elbizonytalanodtam, és egy pasit azért meginterjúvoltam, hogy melyik villamos megy az Astoriához. Sikeresen el is jutottam, ahol Geldar már várt. Az eső elállt (vagy még nem ért oda) és mi boldogan szereztünk sört a Tescoban. És persze fincsi péksütit is.
Leültünk valahol az ELTE épületei között, ahol volt napernyő, amire igazán nagy szükségünk volt ilyen felhőréteg mellett...
Boldogan iszogattunk és beszélgettünk, amíg neki nem kezdett esni. Be is iszkoltunk egy fa köré kifeszített ponyvatető alá, de mint kiderült kb hiába, mert így is pattogott a pólónk alá bőszen a jég, és valahonnan a víz is csurgott ránk. De sebaj, Geldar bepróbálkozott a klasszikus, ááá ez 5 perc múlva úgyis elmegy szöveggel. Hát mondom ez nem pont úgy néz ki. 10 perc múlva már elegünk volt a jégből és már rég eláztam, ekkor Geldarnak feltűnt, hogy a fa körül kialakított, elhagyatott és leponyvázott pult mögé simán be lehet mászni, és ott aztán tényleg nem ázunk meg. Jobb később, mint soha... :D De legalább ott meleg volt és még hangulat világítást is találtunk. Beszélgettünk további fél-háromnegyed órát, de az esőnek csak nem akart vége lenni. Neki vágtunk tehát az utunknak, mert Geldarnak mennie kellett a vonathoz, plusz én annyira okos voltam, hogy nem vittem pulcsit magammal, és tekintve nem létező immunrendszeremet, félő volt, hogy megfázom.
Hazafelé a villamoson meglepődve láttam, hogy nem látom a Szabadság hídról az Erzsébet hidat. Budára átérve nem azt mondom, hogy sok víz állt az úton, de a kocsik tengelyig elmerültek benne... Mielőtt leszálltam volna, láttunk egy olyan függőleges villámot, hogy a villamoson lévő tömeg egy emberként rezzent össze. Azt tudni kell, hogy a szobatársam szerint én "villám-imádó" vagyok, ennek ellenére elgondolkoztam rajta, hogy fel húzzam-e az ernyőmet hazafele, és váljak egy füstölgő csontvázzá, vagy inkább hanyagoljam az ernyőt, és ehhez hasonló ábrázattal lépjek be a koli ajtaján:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése