Ismét eltelt pár nap bejegyzés nélkül, de nagyon megérte. 3 hét tömény szenvedés után végre sikeres államvizsgát tettem. Annyira jó érzés az állandó stressz és félelem után végre fellélegezni. Már az sem zavar annyira, hogy a BME-n a felvételi az ÁV másnapján volt, így nem tudtam megtanulni addigra 400 oldalt. De a lapos hal megy elől, a remény hal meg utoljára.
Ezt a hajtást ki kellett valahogy pihenni, úgyhogy mikor Geldar hívott, hogy mennék-e túrázni, szinte rögtön éltem a lehetőséggel. Felvételi után egyenesen hozzájuk mentem, ahol aznap már túl sok értelmes dologra nem futottam tőlem. Másnap bemelegítésképp Majkra indultunk.Ahogy elértük Oroszlány határát, egész szép táj terült el a szemünk előtt.
Először a kökény bokrokat vettük célba , aminek terméséből pár éve elég "húzós" lekvárt készítettek. :D Azt hiszem érthető okokból nem volt rajtuk egy száraz levél sem... (Geldar csalódott fejet vág). :P Ezután egy magasles felé vettük az irányt, ahova természetesen muszáj volt felmászni, és katicák társaságában napfürdőztünk december 19-én, kicipzározott pulcsiban.
Majd eredetileg kitűzött úti célunk következett, ahol egy gyönyörű tó terült el, partján két mocsári ciprussal. Nagyon jó illatuk volt és Geldar meg is mászta az egyiket.
Ezalatt én elkészítettem ki tudja hanyadik "Fa kék háttérrel" című képemet, melyektől Geldar már szó szerint fára mászott.
Természetesen a naplemente fotózás sem maradhatott ki, így megkerestük a "titkos lépcsőt', aminek a létezéséről állítólag az ott lakókon kívül max 10 oroszlányi tud, és nagyon szépen lehet látni a napnyugtát. Utóbbival egyet értek, de az a "titkos lépcső" sem titkos, sem pedig lépcső nem volt. Én inkább úgy írnám le, hogy két kerítés közötti, szűk, betonból készült járda.
Másnap reggel legújabb lakótársam bátyja (A.) csatlakozott hozzánk, hogy együtt buszozzunk el Dorog szépnek kicsit sem nevezhető városába. Ebből a Dorogból kedvenc túravezetőnknek hála Esztergom-Kertváros lett, és 4 km-t gyalogolhattunk visszafelé a csodás utcákon, a mennyei illatban, amivel a Richter Gedeon Nyrt. árasztotta el a környéket. A hőerőműnél találkoztunk T-vel és Zs-vel, majd folytattuk utunkat a kék jelzés keresésével, amit egy kis kitérő után meg is találtunk. Először a Getét, majd a Nagy-Getét másztuk meg. Utóbbiról még az esztergomi bazilikát is láttuk.
A csúcsról a Tokod határában lévő római kori várrom felé vettük az irányt, szerencsére nem arra, amerre Geldar mondta... :P Egy jó darabig nem láttunk semmit, de egy lucernaföldön átgázolva megpillantottuk a rom kb. térdig "magasodó" falait. Közelebb érve észrevettünk egy megkövesedett kagylót.
Tokodon áttörve visszajutottunk a kéktúra vonalára, és másztunk fölfele Hegyeskőre. Út közben sajnos el kezdett fájni a vesém, azért elég lassan sikerült felérni. De nagyon megérte. Gyönyörű volt a kilátás: innen is látszott a bazilika, meg a Duna is.
A vesém miatt Tátra ereszkedtünk le a semmi közepén, áttörve egy karalábé és egy őszi búza vetésen, reménykedve, hogy éppen nem jár arra a gazda. Az utóbbin való átkelés azonban nem volt túl sikeres hadművelet, ugyanis egy patak vágta el az utunkat. Legutóbbi túrám emléke pedig még túl élénken élt bennem ahhoz, hogy megkíséreljem átugrani, így egy jó nagy kerülővel tudtunk csak átjutni. Táton kerestünk egy buszmegállót, aztán a buszra várva beültünk a legközelebbi kocsmába, ahol a helyi 60 körüli értelmiség csillogtatta meg előttünk magas szintű kultúráját. Kihagyható élmény lett volna. Hazafelé úton a busz keresztül vitt minket egy esőn és egyre gyakrabban láttunk villámokat. Ahogy beértünk a lakásba, úgy kezdett el szakadni az eső és a jégeső. Igazi decemberi időjárás...
Tegnap visszatértem Debrecenbe úgy, hogy Pesten jó trolira szálltam fel, és jó helyen is szálltam le róla. Szóval sikerélmény. :D De nem is árt elkezdeni megtanulni közlekedni, ha februártól szeretnék ott tanulni.
