Napi Gattolina

Ma írtuk meg a félév első zh-ját. A feladatok mennyisége és minősége is elég nagy szemétség volt a tanárok részéről, de az i-re az tette fel a pontot, aki leírta az i-betűt.
Szóval még zh előtt néztem, hogy D. mit írt fel a lapjára. Erre én is elkezdtem leírni ugyanazt. A baj csak az volt, hogy a saját nevét írta fel, és én is az övét kezdtem el...
És csak a 4. betűnél tűnt föl. Ekkor már éreztem, hogy kár volt felkelni...

Ma jöttem rá, hogy miért viccelődnek azzal egyes tanárok, hogy ha felírjuk a nevünket, akkor már megvan a 2-es. :D

"Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
 de gondold jól meg,
 bántana, ha azután sokáig elkerülnél."

(József Attila: Kopogtatás nélkül, részlet, 1926. április)

Szeretem a madarakat...

...megenni! :D

Na jó, most egész pontosan a csirkére gondoltam. Meg esetleg kacsára, libára, pulykára.

Régebben csináltam mézes-mustáros csirkét, és nagyon megszerettem. De azt előre kikevert fűszerkeverékkel készítettem. Most viszont eltűnt a polcokról, és kénytelen voltam teljesen a saját fejem után menni, mivel a neten talált receptek nem nyerték el a tetszésemet.

Már majdnem elkészült a husi, mikor úgy döntöttem, ideje elmosni a mézkanalat. Hiba volt, ugyanis ennek köszönhetően sikerült kicsit odakapatni... És nyilván ekkor jelenik meg D. (akivel egütt akartuk elfogyaztani a kreálmányt)... Felemelte a serpenyő fedőjét, és szerencsére csak annyit mondott:
-De jó illata van!
Nagyon jól esett. Aztán mikor megkóstolta, azt mondta megtart szakácsnak. :)

Ebéd után mosogattam, és egy fedőt magasra kellett volna tenni, ő meg meg akart szivatni, hogy felteszi a szekrény tetejére, ahonnan még székre állva se tudnám leszedni. Ekkor közöltem vele, hogy többet nem főzök neki.
Simán kinéztem volna belőle, hogy azt mondja, hogy akkor inkább keres neki egy még magasabb helyet. :D Az lett volna az igazi D-humor, de azt mondta, hogy akkor inkább nem szórakozik. Ettől szebb bókot nem is kaphattam volna! :)

A szakács visszatér

Szeretek főzni, és szoktam is, de nem a koliban.

Legalábbis eddig ez igaz volt, ugyanis a kolis konyha tiszta gány, mert nagyon igényes lakókkal vagyunk megáldva. Ebben a félévben viszont valami történt. Nem azt mondom, hogy tiszta a konyha, de azért egy fokkal jobb. Lehet ebben csak az játszik szerepet, hogy egy szinttel fentebb lakom és a kulturális színvonal fölfelé emelkedik, de most már általában van gusztusom 2 percnél hosszabb ideig benn tartózkodni.

Így történhetett meg az is, hogy múlt hétvégén megalkottam életem első tojáslepényét. Megnéztem az alapokat, hogy mi legyen a liszt és a tojás aránya, aztán elkezdtem gondolkodni egy saját recepten. Szalonnát, hagymát és sajtos párizsit pirítottam, sajtot reszeltem, és ezt összekutyultam a tojásos liszttel meg némi fűszerrel és tejjel. A mennyiséget úgy alakítottam, hogy G és D is jól lakjon belőle. Mikor mondtam, hogy majd csinálok nekik is vacsit nagyon örültek, de mikor megtudták, hogy most találtam ki a receptet, elég furán néztek rám.

Sütés közben mások is mászkáltak, a konyhában, és mondták, hogy milyen jó illata van. Ők bezzeg tudták értékelni. :D Csak nem kaptak. :P

Fényképezni elfelejtettem, bármenyire hihetetlen az alapján, hogy túrákon mennyi képet csinálok, de mire észbe kaptam, már hírmondó sem maradt a lepényből, szóval annyira rossz nem lehetett. :)

Persze nem ez volt idén az első konyhai működésem, de az első saját receptem. És ha minden igaz, akkor holnap kitalálok valami csirkemelles finomságot.

Egyszóval úgy érzem, hogy kezdek új erőre kapni ezen a téren.
No igen, és ez rögtön 10 szó volt...