Egyetemi napok és EZK-s túra

Egy jó dolog van az egyetemi napokban. A szerda dékáni szünet, hogy legalább kedden jól berúghasson a népség. Plusz ha már szünet, akkor sportnapot is szerveznek, hogy aki kedden csak annyit ivott, hogy másnap még képes megmozdulni, akkor kb 30. sportot ingyen kipróbálhat. Mikor ezt megtudtam, akkor bántam meg, hogy nem hoztam be a jégkorit. Sebaj, ha már úgysem terveztük, hogy szerdán aktívak leszünk, akkor játsszunk ivós társasjátékot kedden este. Sosem gondoltam, hogy a végén egy pasi helyett is én fogok inni, mert ő már nem bírja... Ezért alakult úgy, hogy az est végére elég jó kedvem kerekedett, és a Fűrész 5-öt úgy néztem végig, hogy egy percig figyeltem, majd egy percig csukott szemmel azért küzdöttem, hogy nehogy elaludjak. A játék elején szűrődött be a folyosóról az a mondat, ami tökéletesen összefoglalta a hetet 4 szóban:
OLYAN SZINUSZOS A MOZGÁSOD! :D

Aztán eljött a péntek este, ezzel pedig a készülődés a szombati túrára. Pakolás után összeültünk D-vel, hogy megbeszéljük a reggeli menetrendet, és megdöbbenve vettük tudomásul, hogy 5:30-kor fogunk kelni.

Szombaton egy gyönyörű őszi napra keltünk. Azaz keltünk volna, ha 5:30-kor felkelt volna már Nap. Kómásan összeszedtük magunkat és nekivágtunk, hogy eljussunk a Batthyány térre. Lassan rájött a Nap is, hogy ideje felkelni, és amíg a többiekre vártunk, lehetett napkeltét fotózni.

Innen a HÉV-vel elmentünk Pomázig, majd busszal Piliszentkereszt felé vettük az irányt. Leszálltunk nagyjából a semmi kellős közepén, és a lovak közé csaptunk. Egy laza séta után, megálltunk egy árok fölött a töltésen.

Azt hittük, hogy hallunk majd pár szót arról, hogy hol vagyunk, miért olyan nagy szám stb. Addig stimmelt is, hogy hol vagyunk, de utána azt mondta a túravezetőnk, hogy na akkor irány az árok.

Nem volt piskóta leereszkedni a drótból és kövekből álló töltésen. Itthon aztán észrevettem, hogy ki is szakítottam a nadrágomat a művelet közben. Aztán másztunk felfelé a Szalabasinai árokban. Voltak kisebb-nagyobb akadályok, egy-két helyen jól jött D. segítsége. Könnyű, akinek hosszú lábai vannak. Éppen ezért ő a töltésen is ripsz-ropsz lemászott, míg nekem háromszor át kellett gondolnom a lépéseimet, nehogy lezúgjak. De nagyon szép volt a hely.

A kedvencem, mikor patak mentén kell hegyet mászni. Az árokból kiérve a Szalabasinai forrás enyhítette szomjunkat.

Nem sokat teketóriáztunk, elindultunk a Király kút felé, ahol ebédszünetet tartottunk. Ott szintén volt egy forrás, de nagyon gyéren folydogált belőle a víz.

A henyélés után folytattuk utunkat a nap fénypontja felé. A Rám szakadék következett. Nagyon könnyű út vezetett odáig. És a szakadék sem arról híres, hogy nagyon kidöglene benne az ember. Vagyis hát a végére azért el lehet fáradni, de nagy élmény mászkálni a patak(ban) mellett, és a sziklákon.

A szakadék után viszont sajnos még elég sokat kellett felfelé mászni Dobogókőre, amit a bal csípőm elég hamar megunt, és minden lépésre el kezdett fájni. D. nagyon cuki volt, és a maradék 1-2 km-en, amíg felfelé kellett menni, vitte a táskámat. A fájdalom szerencsére nem gátolt meg abban, hogy egy kis kerülőt megengedhessek magamnak a többiekkel és kimásztunk egy szirtre "előkilátást" remélve. Nem csalódtunk, abszolút megérte.

Szerencsére már nem kellett sokat felfelé menni, egy rövidebb gerinctúra következett és itt már újra én vittem a hátizsákomat. Dobogókő ismét nagyon szép volt. Még általános iskolás voltam, talán 9 éves, mikor először voltam ott. És akkor nem sok látszott a tájból, mert elég nagy köd volt. Úgyhogy nagyon örültem, hogy most ez másképp alakult.

Természetesen csak úgy nem lehetett vége a napnak, ezért megbeszéltük a Héven hazafelé, hogy némi alkohol és pizza kíséretében megnézzük a Fűrész 7-et.

És végül, ami nem maradhat ki, ha már a Rám szakadéknál jártunk.

Jó reggelt!

Ez nap is úgy indult, ahogy egy átlagos hétfő reggel szokott.
Kinek van kedve hétfőn hétkor kelni, miután hozzászokott a hétvégi addigalszomameddigcsakakarok-hoz? Nos a kérdésre a választ nem tudom, annyi azonban biztos, hogy nekem nincs.
Ennek rendje és módja szerint háromszor be is nyomtam a szundit, mint ahogy később kiderült, jobban járok ha csak kétszer tettem volna. Harmadjára ugyanis a telefon töltőjével magamra rántottam egy vízzel teli poharat az asztalról.
Hát ez gyorsan megszakította a káromkodásról való leszokásom amúgy sem túlságosan sikeres folyamatát, de legalább tudományos bizonyítékom van rá, hogy ha félálomban 2 deci hideg víz az ember nyakába zúdul, akkor határozottan gyorsan képes magához térni. Rövid kutatásom során azt sajnos még nem tudtam kideríteni, hogy a káromkodás gyorsítja-e az ébredés folyamatát, vagy van-e rá valamilyen szignifikáns hatással, de úgy gondolom, hogy a kísérletezést inkább más egyedeken fogom folytatni. :D

Költözés

És újra Pesten. Felvettek a koliba, akármennyit kellett érte küzdeni hogy végre minket is regisztráljanak a rendszerbe.
Ezen a héten kellett beköltözni, gondoltam, jöjjünk az elején, és akkor lesz időnk bámészkodni a városban. Hát időnk az éppen lett volna, de nem voltam a legjobb formában, így csak egy nagyobbat sétáltunk.

Tegnap moziban voltunk, holnap pedig a lovak közé csapunk. Indul a suli. Őszintén mondom, ennél kevésbé még sosem vártam. Azt viszont már annál inkább, hogy megjelenjenek a színesebbnél színesebb levelek, és az avaros fűben heverészve melengessen az őszi napsugár. :)

Ócsa

Anyu minden évben el szokott menni Ócsára madarászni. És idén, habár az időpont nem volt a legmegfelelőbb, úgy döntöttem, hogy én is vele tartok.
Az utazás a MÁV-nak köszönhetően nem volt éppen rövid. 260 km-t 5,5-6 óra alatt tettünk meg, ami valljuk be, nevetségesen indokolatlan.
Ezelőtt még soha nem voltam gyűrűzőtáborban. Az egészet úgy kell elképzelni, hogy hálók vannak kifeszítve, összességében több km hosszan, és óránként kell menni ellenőrizni, hogy van-e benne madár. Többnyire van, nem is egy. És ha van, akkor lehet kezdeni kibogozni belőle őket. Kezdőként nem túl vonzó látvány, hogy szinte minden madár első reakciója amikor hozzáérsz az, hogy lesz*rja a kezedet, ruhádat... Később aztán rájössz, hogy az a jobbik eset, ha csak ezek esnek áldozatul. Az a kellemetlenebb verzió, ha az arcod a céltábla.
Eleinte nem voltunk túl sokan, ezért nem volt nyitva az összes háló. A hangulat azonban így is jó volt. Kedvesek voltak az emberek. És ha valami különlegesebb madár "akadt horogra", akkor szóltak, hogy menjünk fényképezni. Látni kellett volna ilyenkor a csapatot. Aki evett az lecsapta a kést-villát és már ott tolult a madár körül fényképezővel.
Minden nap korán kellett kelni, mert a madarak sajnos nincsenek rá tekintettel, hogy te meddig szeretnél aludni, és legkorábban repülnek bele a legnagyobb számmal a hálókba.
Ha meleg volt, akkor össze kellett húzni a hálókat, nehogy meghaljanak benne a madárkák. Ekkor vagy kezdetét vette a délutáni alvás tivornya. Torok nem maradt szárazon.
Így teltek a napok egy hétig. A hajnali kelések miatt tovább nem is nagyon bírtam volna, de a társaság miatt szívesen maradtam volna még.
És akkor jöjjenek a képek: