LibegŐsz

Ezen a hétvégén mindenki meglépett a koliból, csak én nem, és elhatároztam, hogy nem fogok a szobában penészedni, hanem a nyakamba veszem a világot. Akarom mondani barangolok kicsit a Budai-hegységben. Egy kis gond azért akadt. Egy; a laborban lévő klímától kicsit beteg lettem, kettő; csupán egy ősrégi, anno 11 Ft-ért kapható térképem volt a hegységről. De egyik sem szegte kedvemet. Tegnap délután felkerekedtem hát, hogy egy frissebb térkép boldog tulajdonosa lehessek, aztán jöhetett a tervezés. Gyakorlott túravezetőként (ez volt a 3. olyan túra, ahol én voltam a GPS) betegeskedőként olyan útvonalat választottam, hogy ha időközben rosszul lennék, akkor a tervezettnél hamarabb is visszaérhessek a civilizációba. Erre sajnos szükség is volt. De haladjunk szépen sorban.

Normafáról indultam. Néhány perc séta után majdnem vége is lett a "nagy" túrának, ugyanis belefutottam egy marha jó játszótérbe. :D

Szerencsére túl sok volt a gyerkőc, meg túl kicsik is voltak, úgyhogy nem volt szabad játék és a vegyülés is lehetetlen lett volna, így (lehajtott fejjel, szomorkásan) folytattam utamat a Tündér-szikla felé. Könnyű volt az út, mivel lefelé kellett menni, csak a végén volt egy kis kaptató. És mondanom sem kell, hogy nem volt csúnya.

Bőven akadt fotóznivaló, úgyhogy nem voltam rest. Ennek ellenére hamar megérkeztem a sziklához, ami egyszerűen gyönyörű volt, és mászásra hívogatott. Ledobtam a hátizsákot, és felkapaszkodtam mindenhová, ahová csak tudtam.

Nemcsak a szikla, de a kitlátás is teljesen lenyűgözött. A messzi távolon kívül a közelben is akadt csodálnivaló.

Most akkor szikla vagy gyökér? Nem sokat gondolkodhattam ezen, ugyanis legnagyobb bánatomra hamar felbunkatt egy általános iskolás csoport, akiktől zengett az egész hegyoldal, ezért elindultam lefelé. Kinéztem magamnak egy "rövidebb utat", aminek egy icipici széséghibája volt csak. Néha 10 cm alatt csökkent a szint 1 métert, utána kicsit lankásabb lett, de ott meg az apró kavicsok gurultak szanaszét a talpam alól. Egy család is érkezett az iskolás csoporttal. Pici gyerekeik voltak, és nekik sem tetszett az ordítozás, ezért a rendes úton ugyan, de igyekeztek ők is lefelé. Egyszer csak felnézett az egyik kisgyerek, és észervett engem, ahogy ott a meredek részen fotózok.

-Apa, nézd, ott másznak fel!

Én magamban: inkább próbálnak nem lezuhanni. :D Lehet, hogy 30 méterrel kevesebbet kellett megtennem, de legalább 5 perccel tovább tartott.

Ezen a képen látszik, hogy hol jöttem le:

Ezen pedig az, hogy hol kellett volna: :D

Így viszont belefutottam ebbe a szépségbe:

Szerintem megérte.

Otthon még azt terveztem, hogy a szemközti Hunyad-oromra is fel fogok mászni, de csalódtam benne, ott nem volt szikla, úgyhogy inkább egyből a Zugligeti Libegő felé vettem az irányt, és mielőtt beálltam volna a kilóméteres sorba, a Niche kemping recepcióját muszáj volt megörökíteni.

Ezután jöhetett a libegés. Fotóztam közben, de nem lett sok jó kép, mert kicsit féltem, hogy leejtem a telefonomat. Az első képen a szikla viszont nagyon tetszett, mert olyan, mintha egy oroszlán profilja lenne. The King of Stones.

Ha már a János-hegyen voltam, nem maradhatott ki az Erzsébet-kilátó sem, de előtte tarottam egy kis ebédszünetet.

Miután körülnéztem, a Szépjuhászné felé vettem az irányt. Út közben találkoztam egy csapat korombelivel, akik szintén arra igyekeztek, de jó magyar turistához híven vittek magukkal pálinkát, zsíros kenyeret lilahagymával, épp csak térképet nem. Megmutattam nekik, hogy merre kéne menni, cserébe megkínáltak pálinkával, de nem tartottam jó ötletnek Neo Citran-ra pálinkát inni. A lefelé vezető úton éreztem, hogy egyre erőtlenebb vagyok, és kezdtem kissé rosszul lenni, úgyhogy lemondtam a Hárs-hegyek megmászásáról, pedig mindkettőn lett volna még 1-1 kilátó. A sok fotózásnak köszönhetően a telefonom már csak 15%-on volt, így tudtam, hogy úgysem tudnék már sok képet csinálni, ezért annyira nem sajnáltam a dolgot. Aztán az is csak megerősíteni igyekezett ezt az álláspontot, hogy a Szépjuhásznéhoz megérkezve szétcsúszni látszott a tér-idő kontinuum, ugyanis az Erzsébet-kilátónál az volt kiírva, hogy a Szépjuhászné 2 km, a Szépjuhásznénál meg az, hogy az Erzsébet-kilátó 1,6 km. Nosztalgiáztam kicsit a Gyermekvasút megállójában. Felrémlett, mikor 4 éve Geldarral, G-vel és B-vel az állomás mellett szürcsölgettük a jól megérdemelt forraltborunkat a teljesítménytúra után. Megvártam, míg egy kósza vonat arra jár, hogy azért egy fotóm arról is legyen, majd a koli felé vettem az irányt.

TürelmetLenke!

Egész hétvégén mászkálhatnékom volt, de a tegnapi időjárás nem kedvezett nekem túlságosan. Meg a BME-napokat is ki kellett pihenni. De ma délután az idő is csodás volt, így elhatároztam, hogy világot látok sétálok egyet a Bálna melletti parkban, és színes leveleket gyűjtök, hogy a koliszobába vigyek egy kis őszi hangulatot. A koli előtt vannak ugyan szép sárguló-barnuló fák, de az összes lehullott levél már teljesen el van száradva.

A Petőfi-hídhoz érve már láttam, hogy hasonlóképp Geldar egykori ötletéhez, miszerint Karácsony előtt két nappal menjünk kökényt szedni (nyilván nem volt egy darab sem), most sem járok nagyobb sikerrel. Az összes parkban lévő fa messziről zöldellt. No de sebaj, egy kis séta nem árthat, haladtam tovább néhány szép kép reményében.
Nem is kellett sokáig várnom, az égen megpillantottam egy felhő-helikoptert vagy egy füstölgő delfint, kinek hogy tetszik jobban.

A túlparta érve megbizonyosodtam róla, hogy bizony a fák nemcsak messziről voltak zöldek. Azért próbálkoztam néhány képpel, majd a délutáni Nap fényében sütkérezve bámultam a Duna hullámain játszadozó, meg-megcsillanó fénysugarak vakító tükörképét, és vártam, hogy megőszüljek egy-két levél hátha kedvet kap és megszínesül.

Nem így lett. :D

Mikor a Nap lebukott a felhők mögé, indultam is vissza, és egy teljesen elkeseredett poloskával találkoztam, aki ugrani készült.

De ahogy elkezdtem fényképezni, meggondolhatta magát. Vagy nagyon megörült neki, hogy modell lehet és elszállt a boldogságtól, vagy csak nem bírta elviselni a társaságomat.

Hogyan szivassuk meg magunkat 5 perc alatt kétszer?

Elég régen írtam utoljára. Egyszerűen nem éreztem kedvet az egészhez. Elég mélypontra jutottam, véget ért egy 4 éves kapcsolatom, de három hónap alatt talán már sikerült nagyjából helyrejönni. Gondoltam én, de azért kicsit nehéz úgy, hogy 2 szobára lakik tőled az illető. Szerencsére jóban vagyunk, nem kínos, ha egy légtérben tartózkodunk, de azért furcsa külön lenni, és hiányzik.

Sajnos nemrég történt valami, ami miatt kissé szomorkás a hangulatom mostanság. Meghalt a konzulensem (egyben kedvenc tanárom), és ez egy kicsit megviselt. Elég hirtelen történt a dolog, és még csak 66 éves volt. És most azt se tudom, hogy kihez kuncsorogjam be magamat az utolsó félévre, de még van egy napom kitalálni valamit, mert hétfőn el kéne intézni.

Tegnap beköltöztem a koliba. Egyrészt sajnos fölöslgesen jöttem fel, másrészt elég hülye ötlet volt. Sikerült egy tudatlanságból elkövetett tapintatlan szituációba keverni magamat, aztán emiatt más jól ki is nevetett, és ez nem esett jól. A másik dolog, ami miatt hülyeség volt feljönni, az az, hogy tegnap volt a gólyahét záróbulija, ami nagyon hangos volt, és nagyon sokáig tartott, és nyilván nem tudtam aludni. Szóval tökéletesen fölöslegesen keltem fel tegnap reggel 6-kor, és kb. háromig Geldarral chateltem, majd gondolkodás nélkül ágyba estem. Hiba volt. Benne felejtettem az ébresztőt a telefonomban, és 6-kor vidáman elkezdett csörögni. Én kevésbé voltam vidám. Nagy kómásan kinyomtam, majd szerencsére gyorsan vissza is aludtam. Legközelebb 6:05-kor ébredtem. Ugyanis kiderült, hogy a nagy kómában annyi telt tőlem, hogy bekapcsoljam a szundit. :D

Mire végül előkászálódtam az ágyikómból, D. már keresett is, hogy menjünk az új Decathlonba. Kíváncsi voltam rá, hogy milyen. Hát kicsi. Persze a belvárosban nyilván nem lehet akkora hodály, mint Budaörsön.

Ezek után elkísértem D-t öltönyt venni. Tudni kell rólam, hogy legalább annyira utálok ruhát vásárolni, mint a pasik, szóval hasonló volt a lelkesedésem, mint D-nek. :D Nyakkendőt is kellett venni, de valami regisztrációs ajándékként megkapta. Legalább 15 percig szenvedtünk a kereséssel, mire olyat találtunk, ami elfogadhatóan nézett ki. Erre fizetéskor jött a nagy hír, hogy mivel túlléptünk egy bizonyos összeget, ajándékba választhatunk egy nyakkendőt... Nagy volt az öröm. Ja, nem. :D De 5 perc alatt találtunk egy tök jót, és végre szabadultunk.

Koraeste pedig csatlakozott hozzánk G. is, és célba vettük a Kopaszi -gátat, ahol szerencsére még nem kedték el az irodaházak építését. "Pancsoltam" picit a Dunában, azaz bokáig belementem. Mászkáltam picit a köveken. A fiúk meg húztak, hogy olyan vagyok, mint egy kisgyerek. Nem mellesleg a lábnyomom is akkora. Ezek után nagy volt a röhögés, mikor már a parton ültem és szárítkoztam, és egy csapat 8-10 éves kislány mezitláb futott a Dunához, hogy ugráljanak a köveken és sétáljanak a Duna szélén. Pont mint én 5 perccel azelőtt. :D

A fiúk leléptek, de én még maradtam picit, mert a naplemente szépnek igérkezett. És szerencsére nem csalódtam.

"Nőnapi zsákmány"

Tegnap voltam M-nél, és észrevettem, hogy egy kis játék hever az asztalán, és kiderült, hogy  egy Kinder tojásban lévő mágneses rajztáblaszerűség az. Nyilván legalább félóráig lekötötte a figyelmemet. :D A lényeg, hogy M. rájött, hogy odáig vagyok a Kinder tojásért meg vissza. Mondta is, hogy nem nézte volna ki belőlem.

Így aztán ma reggel mikor találkoztunk az órán, Nőnap alkalmából kaptam tőle egy bonbont és 2 Kinder tojást. Mondanom sem kell, elég szélesen vigyorogtam egész órán. Na jó, ez nem igaz. De csak azért, mert közgáz volt, és azt nem bírom elviselni.

Aztán óra után a szünetben, odajött hozzánk még valaki, akit megkínáltam a csokiból, és ő tette fel a kérdést:
- Ez a nőnapi zsákmány? :D
Innen tehát a cím.
D-től G1-től és G2-től is kaptam csokit, meg virágokat, úgyhogy most szép sárga-narancssárga színben pompázik a szoba.

Mondanom sem kell, alig vártam, hogy hazaérjek a laborból és kibonthassam a tojásokat, hogy megtudjam, hogy mit rejtenek:
1: RÓZSASZÍN CSILLÁMPÓNI fésülhető farokkal és természetesen farok fésűvel... Teljes kiégés :D A legszebb az egészben, hogy B1 és B2 legalább 5 percig játszottak vele... :D
2: Összerakható ujj-roller. Mondanom sem kell, utóbbi kicsit nagyobb lázba hozott, ugynis mindig azt szerettem, ha valami olyat találok a tojásban, amit nekem kellett összeszerelni. :)

No és akkor jöjjön néhány kép:

Szintén tegnap Geldarral is találkoztam, aki aranyos volt, és meghívott pizzázni, majd sétáltunk kicsit, és megmutatta, honnan rúgták ki kétszer is, azaz melyik koliban lakott anno. :D Ezek után egy haverjával ment volna haza, de jó hatással volt rá szőkeségem, és nekem küldte el az sms-t, amit neki szánt volna (én meg nyilván le voltam némíta, hogy ne vegyem észre), így sajnos elkerülték egymást. De azért vicces volt látni, hogy nem csak én csinálok hülyeségeket.

Mondom mindezt azután, hogy tegnapelőtt elmerülve a nagy fényképezésben és képek ellenőrzésében, majdnem lendületből nekimentem egy sorompónak. 30 centivel előtte valamit megérezhettem, mert felnéztem, és sikerült megállni... :D

Egy majdnem tökéletes nap

A múlt hétvégén Geldarral megnéztük a Bokodi-tavat, és sok szép képet készítettem... Gondoltam én... De aztán kiderült, hogy az összes kép nagyon szemcsés lett. Vállalhatatlanul. Úgyhogy képeket csak akkor teszek fel róla, ha legközelebb megyünk és értelmes képeket készítek. Ennek ellenére egy nagyon szép napot töltöttünk el. Röpködtek a nagyon rossz szóviccek, a végére teljesen megsemmisültem.

Ma viszont Pesten sétáltam, és szerencsére a telefonom összekapta magát egy kicsit, és értelmes képeket sikerült készítenem. A Kopaszi-gát felé vettem az irányt, hogy megnézzem, R-rel két hét múlva lesz-e értelme odamenni. Hát lesz biza'! A szomorúfűzek kezdenek kihajtani, és barkába borult egy csomó fa. És még odafele úton a pesti oldalon észrevettem egy Bábel-tornyot. Rögtön tudtam, hogy a gát után oda fogok menni, és így is tettem. És nagyon remélem, hogy R. nem fogja megnézni két hétig ezt a bejegyzést, mert akkor lelövöm neki a meglepit (a torony).

A gátra télen is elsétáltam egyszer, és akkor nagyon csúnyán nézett ki. Úgyhogy most nagy megnyugvással töltött el, hogy újra tetszett, és amikor a fák között mászkáltam újra éreztem, hogy miért szeretek annyira ott lenni. De jöjjenek is a képek.