A Hősnő

Egy fárasztó nap után, túl az első palacsinta-torta elkészítésén, belegondolva, hogy mennyi mindent kellett volna még csinálnli, hulla fáradtan már csak annyit szeretne az ember, hogy bedől a pihe-puha ágyikóba, és másnap addig alszik, amíg csak bír a nyamvadt telefon meg nem szólal. Aztán persze rájössz, hogy nem ártana hétfőn úgy megjelenni a munkahelyeden, mintha az emberszabásúak közé tartoznál. Legalább fél óráig próbálod magad megyőzni, hogy márpedig most meg fogsz mozdulni és hajat fogsz mosni. Félálomban elbotorkálsz a fürdőzobába és hidegzuhanyként ér a hideg zuhany.

B*sszus! Kialudt a vízmelegítő!

Gattolina bőőőg... ("Erősen és hangosan")

Aztán rájött, hogy mérnök, szóval ennyit igazán illene megcsinálni...

...és egy laza mozdulattal meg is csinálta.

Akár így is történhetett volna, de a valóság:

B*sszus, túl kicsi vagyok!

Kéne egy szék, mert a földről nem látok semmit...

A sámli túl kicsi, kell egy rendes szék!!!!!!

Na végreeee! Látom, hogy nem látok semmit a láng helyén.

Na szóval, ha ezt a gombot benyomom és nyomva tartom, és a másik gombbal szikrázok, akkor talán jó lesz. (Itt felsejlik, mikor másfél éve nagyon nem lett jó.)

Ezaaaaz! Ott a láng!

Szék visszavisz.

Zuhanyzóba újra be, ez nem működik mi a sz*r van!?!?!?

Szék előhoz, felmászik újra.

Láng ég.

Egyik gombhoz hozzáérek, visszaugrik a rendes helyére...

...és minden a legnagyobb rendben és természetesen egy hősnek érzem magam. 

Túra, túra, túra

Nos mikor legutóbb írtam, akkor azért valami gyakoribb jelentkezésre gondoltam, mint ahogy sikerült, de valahogy mindig volt valami. Rengeteget fotóztam mostanában, és ha gép elé jutottam, akkor ezeket próbáltam kiválogatni. Vagy jött a teljes kimerülés, és csak bámultam a Shield ügynökeit ki a fejemből.

Valamelyik héten azt mondtam Geldarnak, hogy ha nem írok bejegyzéseket egy ideig, akkor már később sem fogom őket bepótolni, de úgy érzem, hogy most ezzel szakítok, és az elmúlt egy  hónap eseményeit megpróbálom felidézni.

Április végén kaptuk magunkat néhányan a kollegák közül, és nyakunkba vettük a világot. Kevésbé fellengzősen ugyanez: összepakoltunk némi elemózsiát, és áthelyeztük a sejhajunkat a Budai hegység erdeibe. 10-re beszéltünk meg találkát a Hűvösvölgyben, de senki sem lepődött meg, mikor a pontosságot hírből sem ismerő VV, a felelősségteljes túravezetőnk, 10:30-kor annyit felelt kérdésünkre, hogy ugyan merre leledzik, hogy úton van. Nem idultunk el hát túl korán, Solymárra buszoztunk, majd egy patak völgyében kezdtünk fölfelé kapaszkodni. Életemben nem láttam összesen annyi foltos szalamandrát, mint akkor. Féltünk is, hogy VV kutyája, Ivánka, kicsit ritkít a népsűrűségen, de szerencsére nem igazán érdekelte a dolog.

Meg sem álltunk a Muflon Itatóig, ahová természetesen betértünk némi limonádé sör reményében. Ezután célba vettük az Alsó Zsíros hegyet, ahonnan nagyon szép kilátás tárult elénk.

Túránk sajnos  rövid volt, mert VV koncertre szeretett volna menni, úgyhogy siettünk Remeteszőlősre, ahol megnéztük a zenélő kutat és az Örkény-novellákat olvasó telefonfülkét. Hazainduláskor jött a nagy hír, VV kocsija bemondta az unalmast. Csutkára merült az akksija. Youtube-on néztünk videót, hogy kell bebikázni, de de vagy a kábel volt vacak, vagy nem voltunk a heyzet magaslatán (vagy mindkettő). Végül egy autószerelő haver megmentett minket, de a koncertnek akkor már mindegy volt.

Májusban ellátogattam D-vel és R-rel a Budakeszi vadasparkba, ahol láttam igazi  vadcicust, aranysakált, és etetteünk őzikéket. Ezek a képek még válogatás alatt vannak. Ekkor volt életem első profil-fotózása, valamit majd egy leendő esküvői fotózásra kaptam felkérést (persze nem hivatalosan, de azért jólesett, hogy tetszettek R-nek a képek).

Pár nappal később a korábban már emmlített nyugdíjas búcsúztatón léptünk fel a kis csapattal. Úgy éreztük, hogy jól sikerült, és tetszett is a többieknek, vagy nem mertek mást mondani. :D Egy már jó ideje nyugdíjas bácsika oda is jött, hogy ő kb 50 éve citerázott, és kipróbálhatja-e. Aranyos volt, de kicsit látszott az az 50 év. Ma pedig megelptek minket: a fellépésért cserébe egy kis céges ajándékot kaptunk: céges toll + rotring egy fém tolltartóban.

A kollegákkal nem fértünk a bőrünkbe, és május végéhez közeledve ismét túrára adtuk a fejünket,  ezúttal a Pilis vonulatai keltették fel érdeklődésünket. Pilisborosjenőről indultunk egyenesen neki a Nagy-Kevélynek. Nem volt könnyű, de még FV-t is felcsalogattuk egy ígérettel, miszerint a csúcson lévő H&M-ben 50%-os akció van mindenre. :D 

A Kis-Kevély oldalában mászkáltunk kicsit a Mackó-barlangban,

majd az "Egri vár" és a Teveszikla felé vettük az irányt.

De hát túrából és kalandból sosem elég. Következő hétvégére Geldar egy erdélyi túrát szervezett a Holdringatóra. Öten vágtunk neki az útnak, és nagyon jól sikerült. Szombaton odafele utaztunk, és az útbaeső összes MOl kút WC-jét ellenőriztük. Geldar csodálta az alföldi tájat, de a lelkesedése nem igazán hatott ránk. Igaz, én pusztai gyerek vagyok, és ha tekerni szeretnék egy jót, akkor jólesik kimenni a határba, de azért mikor az ember lánya Erdélybe készül, akkor a szikla-csipkés hegyvonulatok inkább megmozgatják a fantáziáját. Át is értünk a határon, a román VW-ek világába, és egyből nézegettük a távolban magasodó hegyeket kitakaró víztározó-gátakat, és a felhőt, ami csöppet sem volt barátságos. Elkezdtük gyűjteni a listánkra a helyeket, amiket visszafelé tuti megnézünk.

A Király-hágó után nemsokkal le is tértünk egy kisebb útra, ami egy csodás patakvölgyön keresztül vitt el minket Jádremetébe, ahol beszereztünk némi söritalt,

és ami "2 kötőjel 3" km-re van a Lesu-tótól. Legalábbis ha Geldar-km-ben adjuk meg a távolságokat. A valóságban még bőven több, mint 10 km-t tettünk meg, mire eljuttottunk a völgyzárógátig, ami mögött várt minket a tó hűsítő vize a nagy semmi. Szemmel láthatólag évek óta leengedték a tavat, pedig egy 2 éves térképen még rajta volt. a Seholsincs-tó partján, egy patak mellett aztán L-nek köszönhetően megtaláltuk az ideális helyet a táborozásra.

Mivel a korábban emlegetett barátságtalan felhő jól megáztatta a helyet, ezért némi nehézséget okozott ugyan, hogy tábortüzet gyújtsunk, de éhesek voltunk és a virslit valahogy meg kellett sütni. Vacsi után Geldar gitározott nekünk. A parázs fényét kevesellte, ezért zseblámpával világítottam neki a szemébe, hátha akkor eltalálja a húrokat. :P Ki-ki nyugovóra tért, és próbáltuk nem meghallani a román diszkó fertelmes zajszennyezését, de hát minden hiába... Másnap reggel összeszedelőzködtünk, és elindultunk a Holdringatóra. Geldar ugyebár kiválóan tud tájékozódni, és eleinte nem akarja megmutatni nekünk a térképet, így gyakorlatilag 200 méter után eltévedtünk. :D

Egy fél órával később erre rá is jöttünk, úgyhogy némi korrekció után (értsd: majdnem visszamentünk a kocsiig) elindultunk az eredetileg tervezett úton. Eljutottunk a táborhelyünk fölé.

Ekkor már láttuk, hogy nincs sok esélyünk eljutni a Holdringatóra, de a szemközti Holló-szikla csábítóan kacsintgatott felénk. Miért is ne induljunk árkon-bokron, kidőlt fenyőfákon át? Hát mi neki is indultunk, másztunk lefelé 10 percig, mikor láttuk, hogy vagy sürgősen megtanulunk repülni, vagy visszamászunk. Utóbbi egyszerűbbnek bizonyult egy fél fokkal. Ahogy felértünk, elkezdett szemerkélni az eső, csúnya viharfelhők közeledtek, úgyhogy iparkodtunk visszafelé, de csak egy sziklahasadékig jutottunk,

ott átvészeltük a vihar nagyját,aztán mikor csendesett, igyekeztünk leérni, természetesen mindenki bőrig ázott. Úgy döntöttünk a legjobb lesz hazaindulni, és meg-megállni azokon a helyeken, amiket kinéztünk magunknak: völgyzárógát,

Autogrill, víztározók, MOL kutak. Összeségében nagyon jó volt a hangulat, a társaság,gyönyörű helyen jártunk, és habár az eredtei terv nem valósult meg, legalább tudjuk, hogy van miért visszamenni.