Tavaszodik a botanikus kertben

Mert minket az eső sem tántoríthat el:

Ezeket a képeket sajnos csak telefonnal csináltam... Mert nincs más, de nagyon szeretnék egy komoly gépet szerezni... :)

Óraátállítás

Mindig olyankor van, amikor a legtöbbet kell tanulni, és még egyéb program is van. Tegnapról mára virradóra szülinapi bulin voltam, és ha egy órát aludtam, szerintem sokat mondok. Ráadásul azt is földön, úgy elaludtam a vállamat, hogy fájdalomcsillapítót kellett bevennem, hogy meglegyek. Ami az egészben a legfurcsább, az mégis az, hogy nem vagyok álmos. Kíváncsi vagyok, holnap reggel hogy fogok visszamosolyogni magamra a tükörből. Kétlem, hogy őszintén. :D

Azon gondolkodom, hogy én tényleg mindig mindenkinél okosabbnak hiszem-e magamat? (Ma ezt a minősítést kaptam.)

.

.

.

Badarság! Egyáltalán nem hiszem ezt. Tudom! :D

Március 15.

Nem-nem. Véletlenül sem a szabadságharcról fogok írni, hanem az idei első túrámról.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy... Ez de hülye kezdés. Most, hogy leírtam, próbáltam elemezni, hogy pontosan mit jelent, és rájöttem, hogy nem tetszik.
Tehát. D. már nagyon be volt zsongva. Amint megkaptuk az e-mailt az egyetemi túranapról, már az iroda ajtajában toporgott, nehogy lemaradjon. :) Ilyenkor olyan aranyos. Mindenkitől kérdezgeti, hogy jön-e, aztán mikor összeverődik a kis csapat, akkor "Jujj de jóóóó, m együnk túrázni, megyünk túrázni, megyünk túrázni!". :)
A tavasz első túrája Erélyben volt. A Pádis-fennsík gyönyörű környéke kápráztatott el minket csobogó patakokkal és vízesésekkel tarkítva. Mindezt természetesen egy rendkívül korai ébredés (hajnali 4), és egy legalább 3-3 és fél órás utazás előzött meg. Természetesen korábban keltünk a Napnál, így a napfelkelte már a határ közelében ért minket.

A határon kissé mogorva hangulatban találtuk az őrt, de szerencsére azért nem akadékoskodott sokat. Innen még hátra volt az út nagy része, de 9 körül megérkeztünk, és indulhatott a túra. Természetesen hol máshol vágnék neki, mint az első sorokban, és még ennél is természetesebben az első fényképek készítésekor le is maradtam onnan... :D

Gyönyörű tavaszi időnk volt, még kabát sem kellett. Először egy lankásabb úton haladtunk, mely mentén ezt találtuk: :D

 Szebbnél szebb fák nőttek a patak mentén:

És pár perc után megérkeztünk az első célunkhoz:

A vízesés nevét nem bírtam megjegyezni... :D A barlangba pedig természetesen felmásztam. A létrának megvolt ugyan minden foka, de minden második félig le volt szakadva, így picit nagyokat kellett lépni, de ez nem gátolhatott meg. :)

Eddig tartott a túra könnyű szakasza, melyet olyan 600 méter szintemelkedéses mászás követett, hogy kicsit kiköptük a tüdőnket. Főleg én. Kb. fél év után, ez volt az első túrám, és nem volt épp könnyű bemelegítés. Ám a látvány megérte:

Megérkeztünk a Három király vízesésekhez. További mászást követően hosszabb ebédszünet következett a Pádis-fennsíkon. Ekkor nagyon hideg szél kezdett fújni. Fel is vettük szépen a kabátokat.  Nyomokban még hóra is bukkantunk:

Ebéd után újult erővel keltünk útra, de engem még mindig megviselt a hosszú kimaradás, így G. átvállalta a cuccomat. Az első emelkedőig mentem is, mint a golyó. Ott aztán újra lassult a tempóm, meg persze a fényképezés sem maradhatott el:

Ahogy haladtuk fölfelé, úgy egyre többször összefüggő, elég nagy hófoltok keresztezték utunkat. Nagyon rossz volt benne menni, eléggé csúszott, de nem adtuk föl. Törtettünk a beígért csúcs felé, a szép kilátás reménye erővel töltött el, habár elég lassú voltam. A szél egyre erősebben kezdett fújni. Mire felértünk, az ég is befelhősödött, és sajnos már nem láttunk el olyan messzire, mint szerettünk volna. Ebből már sejthettük volna, hogy ideje hazaindulni. Olyan erősen fújt a szél, hogy nem merészkedtünk a sziklák szélére. Pedig ez rám igazán nem jellemző. :D

A csúcs után, egy rendkívül meredek lejtő következett, és egy barlangban kötöttünk ki, ahol, ha hideg is volt, de legalább a szél nem fújt. Itt elég sokat pihentünk, végül kiderült, hogy az iménti ereszkedőt, most emelkedőnek tekinthetjük, vagyis tessék visszamászni a csúcsra. Ettől nem voltunk kifejezetten elragadtatva. :D Ekkor már jobban ment a dolog, mint vártam. ezután pedig hosszú lejtő várt minket. Itt ismét az élre törtem. Gyorsan le is értünk a fennsíkra, ahol ebédeltünk. A busz itt várt minket. Gondoltuk mi... :D DE még nem végeztünk. Ezután meg akarták nekünk mutatni a jégbarlangot. Legalább egy órán át kerestük az ösvényt, mert persze nekünk toronyiránt kellett nekimenni a dombnak. Lassan kezdett sötétedni. Egy darabig szépen lassan, fokozatosan, majd hirtelen egy másodperc alatt sötét lett. Elő is vettük a lámpákat. Kb. 5 perc múlva megérkeztünk a barlanghoz, amiből így már semmit sem láttunk, bemenni pedig nem lehetett. Ekkor jött, amit nagyon szívesen kihagytam volna. Egy cuki kis hóvihar. Na gyorsan esőkabátok fel, és spuri vissza a buszhoz. Igen ám, csak kopp sötétben ez annyira nem egyszerű. Aztán jött a térdig érő hó, ami még korábbról maradt meg, és vagy beleszakadtál, és nem tudtál kimászni, vagy mázlid volt, és elbírt. Itt nagyon óvatosnak kellett lennünk, ugyanis jobbról-balról víznyelők övezték az állítólagos ösvényt. Volt olyan is, mikor nem láttuk a jelet, és olyan is, mikor egy mély hasadékon egy kidőlt fa ívelt át, és az ágai közt fennmaradt havon lépdelve keltünk át. Kicsit félelmetes volt, hogy még csak nem is látjuk rendesen hova lépünk. Már nem volt gondom a mászással. Már csak a buszon akartam lenni, az arcomba fújta szél a havat. Nem fáztam, de az arcom hideg volt, é nem is láttam semmit. Aztán egyszer csak (talán az erős szembeszél miatt)nem kaptam levegőt. Szerencsére az egyik túravezető kölcsön adta a botjait, és azok segítségével tettem meg a maradék 1 km-t.  Másfél órát túráztunk a hóviharban. A buszon aztán kiderült, hogy a nadrágom jól elázott, de nem volt erőm átvenni. Ennek köszönhetően sikerült is kicsit megfáznom, de 3 nap alatt kihevertem.

A sofőrt aztán nem irigyeltem, hóviharban, szerpentinen nagy faágakat kerülgetni egy 50 fős busszal... De épségben hazahozott minket, és egy jó meleg fürdővel zártam a napot. :)

  

Amikor még a házimunka is érdekes...

Egy hét szünet van az egyetemen. :D
Azzal vágtunk bele, hogy 15-én elmentünk Erdélybe az egyetemi túrára. Erről majd később írok, mert képeket is akarok feltölteni, de most nagyon rossz a netem. :( Nagyon jó volt, és már kihevertem az utóhatást is, azaz meggyógyultam. :)

Ezt a hetet szakdogaírással és 2 PP-s előadás összerakásával kéne töltenem, de komolyan, szünetben tanulni? Ne máááááár. Muszáj. Lassacskán, de haladok. Még a takarítást is szívesebben csinálom ilyenkor, mint magát a tanulást.

Szombaton Újvároson lesz N. Ki fogjuk magunkat cicázni, meg remélhetőleg séta-kompatibilis idő lesz.

Most csak ennyit írok, remélem képes lesz vele megbirkózni a net...

Vége???

Rájöttem, hogy akármit csinálok, úgyis mindig meg fogja tenni. Bárhogyan kérem, semmit nem ér. Hiába szólok neki, hogy már elég, nem hallgat rám. Nem tehetek semmit. Én ezt nem tudom és nem is akarom elviselni. Tegnap úgy éreztem véget vetek neki, mert csak barátként tudom azt elfogadni, amit csinál. Lehet, hogy nem kéne ennyire a szívemre venni, de én ettől rosszul vagyok, és nem csak a képletesen. A szó legszorosabb értelmében. Végigbőgtem az éjszakát, és ha belegondolok, még most is összefut a könny a szememben.
Koraeste még minden szép volt, de ezzel úgy elrontotta az egészet. Nem ilyen bejegyzésre számítottam a névnapjáról.
Most csak ülök, bambulok magam elé, és azon gondolkodom, hogy adjak-e még esélyt...
Közben persze annyi mindent kéne csinálnom, de le van bénulva az agyam.

Tavasz, nőnap

Ma délelőtt csoda történt. Felmentem az áruház cipőosztályára, és az első cipő kényelmes és jó volt, amit felpróbáltam. És mivel siettem az állomásra a nagynéném elé, így 5 perc alatt le is tudtam egy cipővásárlást. Na ilyen még soha az életben nem volt. Ha legközelebb cipő kell, szólok nagynénének, hogy akkor is jöjjön már el hozzánk. :D
A nap kocsimosással és veteményezéssel folytatódott. Hú de elszokott már a kezem a kapától, gereblyétől és ásótól!
Természetesen nem maradhatott el macskagyomrozás sem! :)

És szép ibolyát is találtam:

G-től pedig...

...ezt a gyönyörűséget kaptam. :)

Na igen, és akkor most le kellene ülnöm szakdogát írni...

Nemakarooooooooooooom. (Nyög) Mert "nemakarásnak" nyögés a vége... :)

Kitörés a botanikus kertből

Csütörtökön úgy gondoltuk, hogy délután a két óra közötti szünetben kinézünk a botkertbe. D-vel ki is mentünk, és vártuk, hogy G. is utánunk jöjjön. Már vagy 10 perce sétálgattunk, mikor gyönyörű hóvirágmezőre bukkantunk. D. azt hitte, hogy nem szabad odamenni, mert el volt kerítve, de az ajtó nyitva volt, és olyan nincs, hogy ha ennyi hóvirágot látok, akkor ne menjek oda. :D Na be is osontunk szépen, és megvitattuk, hogy ha bezárnak, akkor mit nekünk kerítés, kimászunk. Vettem is elő a telefonomat, de D. meg akart győzni arról, hogy ne vegyem elő, majd ő a gépével fotóz. Szerencsére nem sikerült neki. Ekkor láttam meg ugyanis, hogy G. hívott, hogy hol vagyunk. Visszahívtam, és azt mondta, hogy nem engedték be, mert már be van zárva. Hát persze, hogy azt hittük, csak viccel, hogy előcsaljon minket és ne kelljen annyit keresgetnie. Ő meg azt hitte, mi ugratjuk. Aztán csak rájött, hogy mi tényleg benn vagyunk, és elindult visszafele, és a portást a biciklijéről szállította le, mondván, hogy még ketten bent vannak. Kiderült, hogy még hárman voltunk benn, egy hölgyike épp előttünk surrant ki. Egy kicsit lecsesztek minket, amiért nem jöttünk ki időben, de hát mi biztosak voltunk benne, hogy 4-nél azért tovább nyitva van. Na mindegy. Tanulság: Ahova bemész, nézd meg, hogy meddig van nyitva. A poén az, hogy kb 4 előtt 5 perccel mehettünk be, és nekünk nem szólt volna a hapi, hogy már ne nagyon mászkáljunk el. Így viszont 20 percet túlórázott...

Egy kaland nem volt elég aznapra. Miután N.-t kikísértem a vonathoz, utána mentem egy kört a 2-es villamossal. Emlékjegyet már nem kaptam, de legalább nem volt tömegnyomor.